Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Kellemetlen hírek

33. fejezet: Kellemetlen hírek

A csütörtök délelőttöt Hermione és Draco az ágyban töltötték, és csak akkor keltek fel, amikor a fürdőszobába mentek. Miután felfrissültek, a férfi felvetette, hogy sétálhatnának egyet.

– A belváros ilyenkor kevésbé nyüzsög a mugliktól. Mindenki otthon küzd a másnapossággal – jegyezte meg kajánul.

– Ez mind szép és jó – mondta Hermione, aki a férfi egyik köntösét viselte. – Csakhogy a ruháink nincsenek éppen kulturált állapotban – kuncogott a földön szerteszét heverő, megviselt ruhadarabok felé.

Draco szája szegletében egy mosoly bujkált. Nos, vitathatatlan, hogy a múlt éjszaka során ismét egy új oldalát ismerhette meg a feleségének, aminek köszönhetően keveset aludtak.

– Hozatok neked valami ruhát a manókkal. A lakásodból.

– Arra igazán semmi szükség – rázta a fejét zavartan Hermione.

Két gondolat között viaskodott: egyrészt szívesen töltötte volna a napját Dracóval, másrészt azonban érezte, hogy egyre közeledik a pillanat, amikor vissza kell állniuk a régi rendre, és kizárólag úgy tekinteni egymásra, mint szövetségesre, akinek segítségével megbuktathatják Hector Osbert kormányát, és visszakaphatják a régi életüket.

Egyetlen gond volt csupán, jóllehet, ezt egyikük sem mondta ki: sem Hermione, sem pedig Draco nem volt biztos abban, hogy vissza akarja kapni azt a bizonyos régi életet. Az egykori mardekáros mintha kitalálta volna a gondolatait.

– Csak egy séta, Hermione. Utána pedig elkísérlek az otthonodig, és én magam is hazatérek Wiltshire-be – ígérte komolyan.

A boszorkány az ajkát beharapva bólintott, mire Malfoy a manókat hívatta, és tiszta ruhákat kért tőlük mindkettőjük számára.

Fél órával később kiléptek a belvárosi utcára, ahol valóban sokkal kevesebben lézengtek, mint egy átlagos hétköznapon, és amit most elvétve papírtrombiták, fényes konfetti és az ünneplés maradványai tarkítottak.

– Rémes, milyen rendetlenek tudnak lenni a muglik – morogta megvetően Draco, miközben elindultak a közeli park felé.

– Szerintem ez nem azon múlik, hogy valaki mugli vagy varázsló – vetette ellen egy árnyalatnyi nehezteléssel a hangjában Hermione. – De tény, hogy valóban felesleges volt eldobálniuk mindenfélét. Inkább beszéljünk Daisyről.

– Daisyről? – kérdezett vissza megütközve Draco. – Hogy jön most ő ide?

– Úgy – válaszolta Hermione, miközben kikerült egy kisebb szeméthalmot –, hogy szerintem a közeljövőben el kellene vinnünk valahova. Megint. Végtére is, megígértük neki, hogy többet foglalkozunk majd vele.

– Ebben igazad van – bólintott Draco. – A karácsonyi ajándékomat egyébként is akkor váltja be, amikor szeretné. Azonban azon kívül sem ártana valamiféle programot szerveznünk neki.

– Karácsonyi ajándékodat? – kérdezte gyanakodva Hermione. Akkor jutott eszébe, hogy meg sem kérdezte a férfitől, hogy ő mit adott a kislánynak.

– Nos, igen. Akkoriban nem voltunk olyan viszonyban, hogy ezt... megvitassuk – köszörülte meg a torkát Draco. – Talán olvastál róla, hogy pár éve nyílt egy varázslók által készített élménypark Devonban. Torquay mellett. Ezt adtam neki. Egy egész hétvégét ott, amikor csak akarja. És – nevetett fel halkan –, amikor a szülei megengedik. Kettőnkkel.

– Kettőnkkel? – ismételte meglepődve Hermione. – De hát én nem is tudtam erről. Ehhez képest a babaház méretű Roxfort, amit tőlem kapott, egészen jelentéktelennek tűnik – fintorodott el kelletlenül. – Igazán mondhattad volna, hogy ilyen komoly ajándékkal leped meg őt. Ahogyan azt is – bökte oldalba a férfit –, hogy ebben nekem is részt kell vennem.