Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Szilveszter +18🔞

32. fejezet: Szilveszter +18 🔞

Hétfő reggel Hermione kirobbanó vidámsággal lépett be a Manók Alkotmányos Jogaiért Tagozat irodájának ajtaján. Olyan örömmel köszöntötte a kollégáit, mintha legalábbis egy éve nem látta volna őket, és mindenkitől megkérdezte, hogyan telt az ünnep. Lelkesen bólogatott, mosolygott, a visszakérdezésekre pedig diplomatikus – de kissé szégyenlős – mosollyal elárulta, hogy neki is nagyon jól telt a karácsony.

A reggeli értekezlet után a dolgozószobájába ment, és miután becsukódott mögötte az ajtó, a beosztottjai közül többen gyanakodva egymásra pillantottak.

– Ez a Draco Malfoy tudhat valamit! – jegyezte meg kaján vigyorral a minden lében kanál szépség, Sandra Collins.

Edgar Porsmith, Hermione elkötelezett titkárja rosszalló pillantást vetett rá.

– Nem hiszem, hogy ez ránk tartozna, Sandra! – pirított rá a nőre, de láthatóan őt is érdekelte a téma.

– Jaj, Edgar! Ne legyél már ilyen karót nyelt! – ellenkezett nyafogva a fekete hajú boszorkány. – Csak gondolj bele! Az elmúlt években nem gyakran láttuk Hermionét ilyen elégedettnek és... önfeledtnek.

– Sandrának igaza van! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Lisa Matthews, aki koránt sem volt olyan kirívó természetű, mint Sandra, de a pletykák őt is érdekelték. – Hermione tényleg nagyon kisimultnak tűnik.

– Nyilván az észveszejtő Malfoy tett róla, hogy „kellemesen teljes az ünnep" – utánozta a főnöke hanghordozását. – Merlinre, az a pasi...! A fél karomat odaadnám, ha csak egyszer...

– Fél karral bizonyára nem nyűgöznéd le Mr. Malfoyt – mutatott rá nevetve Edgar. – Ha pedig igazak a feltételezéseink, akkor nagyon is odavannak egymásért, szóval, drága Sandra – veregette meg a nő vállát részvétteljesen –, ideje, hogy befejezd a róla való ábrándozásaidat.

– Álmodozni azért csak szabad! – füstölgött sértődötten Sandra. – Ráadásul ez egy kényszerházasság, ami bizonyára véget is fog érni előbb-utóbb...

– Vagy nem – kuncogott Lisa. – A jelek szerint telitalálat volt összekényszeríteni ezt a két embert...

– Kár, hogy csak huszonhárom éves vagyok – morogta Sandra. – Ha nekem utalták volna ki Draco Malfoyt, akkor biztos, hogy...

– Tudjuk, Sandra, hűtsd le magad! – szakította félbe Edgar. – Most pedig – emelte fel a hangját, hogy minden beosztott hallja a szavait – kezdődjön a munka, emberek! Ne lazsáljunk, hacsak nem akarjátok a szilvesztert is az irodában tölteni! – rendelkezett szigorúan, mire mindenki kelletlenül hozzálátott a teendőjéhez.

•••

Hétfő kora délután Draco Nottinghamshire-ben repkedett a seprűjén. Az idő – a télhez képest – kellemes volt, a hó még mindig nem olvadt el, ő pedig élvezte a kikapcsolódást. Esze ágában sem volt még visszatérni Wiltshire-be, és azt is tudta, hogy az üzleti ügyek megvárják. Az ágyneműbe beleivódott Hermione illata, érezte azt, amikor lefeküdt, miközben aludt, és akkor is, amikor felébredt. Ahogy folyamatosan az eszébe ötlöttek a kettesben töltött pillanatok, a boszorkány selymes bőre, a sóhajai, a vágytól elködösült szeme, az elégedett mosolya, és minden, minden, ami hozzá volt köthető...

Miközben magasan a fák fölött repült, arra gondolt, hogyan lehetett annyira balga, hogy azt hitte, egy-két szeretkezés majd csillapítja a nő iránt érzett vágyát. Merlinre, hiszen az elmúlt napok nemhogy csillapítottak, de felerősítettek mindent! Egy-egy bolond pillanatában arra gondolt, hogy Londonba hoppanál, és meg sem áll a Minisztériumig, ahol aztán magához húzza a nőt, és eltűnik vele, halaszthatatlan teendőkre hivatkozva... Az egyetlen gond csak az volt, hogy nem csak Hermione testét kívánta, hanem a szavait, a vele folytatott beszélgetéseket, hallgatásokat, összemosolygásokat, parázs vitákat... mindent.