Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Párizs

12. fejezet: Párizs

Hermione végül addig a legvégső pontig húzta el a fürdőszobában tartózkodást, amíg már ő maga is érezte, hogy udvariatlanság továbbra is bezárkózva lennie ott. Nyilván Malfoy nem tudhatta, hogy ennek mi volt az oka, akár azt is hihette, hogy csak sokáig készülődik... De szerencsére, mire halkan behúzta maga mögött a fürdőszoba ajtaját és belépett a hálószobába, Malfoy már nem hitt semmit: a férfi nem várta meg, hogy használhassa a fürdőszobát, a szobában sötétség honolt, ő pedig az igazak álmát aludta – vagy legalábbis úgy tett, de ezt Hermione nem tudhatta.

Bebújt a paplan alá, a lehető legjobban kihúzódott az ágy szélére és hátat fordított Malfoynak. A vastag függönyökön át besejlő éjszakai fényeket nézte, és közben azon gondolkodott, mi is történik vele. Másfél hónapja kezdődött az egész őrület, és ez idő alatt több minden történt vele, mint az egész évben együttvéve. Az utóbbi másfél hét pedig annyira intenzív volt, olyan hihetetlen és eseménydús, hogy Hermione csak ennek a számlájára tudta írni a zavarodottságát, ami az újdonsült férjével kapcsolatban a hatalmába kerítette.

Nyilvánvalóan, összességében még mindig ki nem állhatta a férfit, akivel voltak ugyan jó pillanataik, de mégis többször okozott neki bosszúságot, mint örömet. Nem, ez azért nem teljesen igaz... Az elmúlt napokban, amióta Európában utazgattak, kiderült számára, hogy egész jól kijönnek Malfoyjal. Ehhez persze nagyon meg kellett erőltetniük magukat – emlékeztette magát gyorsan Hermione, de rögtön el is szégyellte magát. Nem, ez sem igaz, sőt... Hiszen még Ronnal vagy Viktorral sem érezte magát soha ilyen jól... sehol. Malfoyjal mindenről lehetett beszélgetni, a férfi akaratlanul is olyan erővel elégítette ki Hermione kulturális éhségét, mint még előtte senki. A boszorkánynak roppantul imponált, hogy egykori iskolatársának van esze, ráadásul a tudása vetekszik az övével... Ilyen típusú férfivel még soha nem sodorta össze az élet. A felismerés úgy vágott belé, mintha ezer kés hatolt volna a testébe.

Nem, nem férfi! Csak egy pasas... Egy idegesítő görény, akit világéletében utált, és akivel most összesodorta a balsors. Amikor azonban akaratlanul is az elméjébe tolult Malfoy kifogástalan megjelenése, stílusos eleganciája... Az a furcsa pillanat, amikor gyakorlatilag egymás karjaiban aludtak el... És az az elképesztő érzéseket kiváltó csók az esküvőn... Hermione elkeseredetten felnyögött és belebokszolt a párnájába. Kezd megbolondulni, ez nem kétséges. Igen, túl nagy dózist kapott az utóbbi időben Malfoyból, csak ez lehet a válasz... Alig várta, hogy véget érjen a nászút, és végre a saját ágyában hajthassa álomra esténként a fejét... egyedül. Mint évek óta mindig.

•••

Draco elfordulva feküdt a boszorkánytól, de hallotta a furcsa hangot, ami az ágy másik irányából érkezett. Mintha Granger megütötte volna a párnát... Talán ő is ébren van, vagy csak rosszat álmodik? Draco nem volt biztos benne. A rémálom már egyébként is megtörtént az este során, legalábbis az ő részéről biztosan.

Amikor meglátta Grangert abban a hihetetlenül gyönyörű ruhában az előcsarnokban... Nem, nem a ruha volt hihetetlenül gyönyörű, nem csak az... Hanem az átkozott griffendéles is. Kezdett elege lenni abból, hogy ez a megállapítás időről-időre felbukkan a fejében, még teljesen hétköznapi helyzetekben is, például múltkor, a várnál, amikor a boszorkányon nem volt sál, ő pedig ráadta a sajátját... Miért adta rá?! Miért kellett ilyen hülye, lovagias módon viselkednie? Felőle akár ott fagyhatott volna meg... Nem, ez nem igaz. Nyilvánvalóan nem kedvelte Grangert, de nem is akart rosszat neki. Az udvariassága nyilván a neveltetése számlájára írható, ösztönösen jött a gesztus.